Január 1. - Újév napja
Lóg az eső lába. A fáradt ködök lomhán kúsznak a piszkosfehér házfalak között. Minden nyirkos és hideg. A lecsupaszított fák dermedten állnak a szélben, mely vizes ujjaival hűvösen simogatja merev törzsüket. Nem reménykednek. Az ágakban megbúvó rügyek még nem ismerik a tavaszt, hit nélkül várják, hogy a nap vagy a jég döntsön sorsuk felől.
De a melengető napnak ígérete sincs. Gyenge és fáradt volt karja, hogy átölelje a világot ezen a bánatos napon. Inkább eldőlt egy felhő hátán, szürkületben hagyva ez elfásult világot.
Ki tudja kisüt-e még valaha? - gondolta egy veréb a csupasz ágon és felborzolt tolla alá csúsztatta néma csőrét. Ez a csőr ma nem nyílt dalra, nem nyúlt ételért.
Az ázott föld feketén sóhajtott. Élősködő bogarait nem pusztította a jég, áporodott szagát nem frissítette a szél, gyenge magvait nem védte hótakaró. Csak a méla köd nyaldosta a sötét rögöket. A szürkület lassan estébe fordult. Az este éjszakába. Az utcai lámpák fénye sárga beteg tócsákat rajzolt a járdára. A tűzijátékok tompán, vészjóslóan durrogtak a csillagtalan éjszakában.
Így érkezett meg az új esztendő. Lemondó hűvös közönnyel nézett végig a pislákoló ablakokon és a szobában koccintó embereken.
Megéreztem jegyes csókját az arcomon. Ez lesz az az év, amikor lejár a GYED. Amikor vissza kell mennem dolgozni. Amikor bölcsődébe kell adjam a kisfiam. Amikor fáradtabb és nyúzottabb leszek, mint valaha. Amikor a társadalmilag hasznos munka nevében elszakítanak a gyermekeimtől...
Ekkor a szomszéd házból kilőtt tűzijáték fénye beragyogta a szobát. A rügyek aludtak, nem törődtek a gyarló ünneplőkkel, de szívem sötét rejtekében ébredezni kezdett a remény.
Április 5. - Húsvét napja
Ez a remény, hónapokig növekedett odabent, majd ma kidugta fejecskéjét a föld alól és éppen igyekszik valósággá válni, miszerint:
Lóg az eső lába. A fáradt ködök lomhán kúsznak a piszkosfehér házfalak között. Minden nyirkos és hideg. A lecsupaszított fák dermedten állnak a szélben, mely vizes ujjaival hűvösen simogatja merev törzsüket. Nem reménykednek. Az ágakban megbúvó rügyek még nem ismerik a tavaszt, hit nélkül várják, hogy a nap vagy a jég döntsön sorsuk felől.
De a melengető napnak ígérete sincs. Gyenge és fáradt volt karja, hogy átölelje a világot ezen a bánatos napon. Inkább eldőlt egy felhő hátán, szürkületben hagyva ez elfásult világot.
Ki tudja kisüt-e még valaha? - gondolta egy veréb a csupasz ágon és felborzolt tolla alá csúsztatta néma csőrét. Ez a csőr ma nem nyílt dalra, nem nyúlt ételért.
Az ázott föld feketén sóhajtott. Élősködő bogarait nem pusztította a jég, áporodott szagát nem frissítette a szél, gyenge magvait nem védte hótakaró. Csak a méla köd nyaldosta a sötét rögöket. A szürkület lassan estébe fordult. Az este éjszakába. Az utcai lámpák fénye sárga beteg tócsákat rajzolt a járdára. A tűzijátékok tompán, vészjóslóan durrogtak a csillagtalan éjszakában.
Így érkezett meg az új esztendő. Lemondó hűvös közönnyel nézett végig a pislákoló ablakokon és a szobában koccintó embereken.
Megéreztem jegyes csókját az arcomon. Ez lesz az az év, amikor lejár a GYED. Amikor vissza kell mennem dolgozni. Amikor bölcsődébe kell adjam a kisfiam. Amikor fáradtabb és nyúzottabb leszek, mint valaha. Amikor a társadalmilag hasznos munka nevében elszakítanak a gyermekeimtől...
 |
| Csalánosi Tibor: Esős utca |
Ekkor a szomszéd házból kilőtt tűzijáték fénye beragyogta a szobát. A rügyek aludtak, nem törődtek a gyarló ünneplőkkel, de szívem sötét rejtekében ébredezni kezdett a remény.
Április 5. - Húsvét napja
Ez a remény, hónapokig növekedett odabent, majd ma kidugta fejecskéjét a föld alól és éppen igyekszik valósággá válni, miszerint:
Létezik olyan munka, ami a családdal összeegyeztethető!
