PÓTOLHATATLAN ÉRTÉK VAGY A GYEREKEID SZÁMÁRA!
EZT SOHA NE FELEDD!

Kéred az e-magazint? Ide írd az e-mail címed:

2015. május 19., kedd

Cumiszakirodalom kommentár nélkül 5. / Dr. Leman

Dr. Kevin Leman

PÉNTEKRE ÚJ GYEREK

Bombabiztos akcióterv A-tól Z-ig



Ujjszopás /Alvókendő

"Hány olyan középiskolást látott életében, aki nyilvánosan szopta az ujját? És hány olyat, aki magával hurcolta a babaplédjét az osztálykirándulásra?
Rengeteg szülő hajlamos túldramatizálni, ha a gyermeke egy bizonyos kor fölött még szopja az ujját.
Hallanak mindenféle rémtörténeteket, hogy milyen rosszat tesz ez a gyerek fogainak, és hogy emiatt fogszabályzót kell majd hordania. Azon tépelődnek, hogy 4 évesen vajon miért szopogatja még mindig a gyerek az alvókendője csücskét, miközben szundikál.
De mi baja lesz attól, ha egy kendőn nyammog? És mi baja lesz a textilpelusnak egy kis nyáltól? Talán gusztustalan lesz attól, hogy egy kicsit megcsócsálják? Olyan gyerek még nem született a földön, aki zavarva jött volna egy kis szutyoktól. Ezt személyes tapasztalatból tudom. Mikor ma reggel elővettem a mobilomat, egy merő ragacs volt az egész. Adeline unokám a tegnapi ebédnél összetapicskolta a ragacsos kis kezével. Eszébe se jutott, hogy gusztustalan lenne, amit csinál.
Arra próbálok kilyukadni, kedves szülők, hogy ha minden ilyen apróságból, amit a gyerek előbb-utóbb úgyis ki fog nőni, nagy hajcihőt csinálnak, azzal csak a saját életüket nehezítik meg.
 Mindenki másképp vélekedik a kicsiknek arról a szokásáról, amikor is az ujjukat, az alvókendőjüket vagy a füles mackójukat cuclizzák, ami mellesleg amolyan lelki kapaszkodó szerepet tölt be az életükben. De fog ez egy fikarcnyit is számítani akár Önnek, akár a gyereknek pár év távlatából? Vélhetően nem.
Nem érdemes hát elefántot csinálni a bolhából. Ha a gyerek az óvodába kerülve még cumizza az ujját, bízza a dolgot a csoporttársaira. Abban a minutumban, hogy valamelyik ovistársa kisbabának nevezi emiatt, magától is felhagy ezzel a szokással (legalábbis a többiek előtt)."

A fenti idézet a könyv 263-ik oldalán található.

Ha tetszett a cikk iratkozz fel a hírlevélre FENT, illetve like-old a MAMASuli facebook oldalát!
Hamarosan további cumiszakirodalommal jelentkezem!

2015. május 17., vasárnap

Cumiszakirodalom kommentár nélkül 4. / Ranschburg Jenő

Dr. Ranschburg Jenő

SZÜLŐK KÖNYVE

Hétköznapok az első három évben
Az ujjszopás
"Régen a pszichológia az ujjszopást az "orális kielégületlenség" jeleként értelmezte, és ideges tünetként tartotta számon. Ma már tudjuk, hogy ez nem egészen így van. Körülbelül három és tizennégy hónapos kor között szinte minden gyermek átesik egy ujjszopási perióduson, ami a fejlődés egészséges, normális tünete. Amikor anyja lefekteti néhány hetes csecsemőjét, és a gyermek keze véletlenül a saját szájához ér, a szopóreflex azonnal működésbe lép. De - talán emlékeznek még arra, amit az énfejlődésről írtam - a csecsemőnek fogalma sincs róla, hogy a saját ujját szopja! A gyermek általában három hónapos, amikor felfedezi a kezét. Kezdetben komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ezt az "izgalmas dolgot" megőrizze a látóterében, de ez még nem mindig sikerül: keze kicsúszik a látóteréből, és ezzel számára elveszett - nem is keresi tovább. De már ebben az időszakban megfigyelhetjük, hogy - ha keze éppen a látótérben van - megpróbálja szájába venni az ujját, és ha véletlenül sikerül, nyugodt elégedettséggel szopja is. (Bevallom, feleségem is, én is, mindig segítettünk három hónapos gyermekünknek, hogy érszrevettük, hogy szeretné a szájához vinni az ujját, de sehogyan sem sikerült neki.) Az ujjszopás általában hat-nyolc hónapos korban tetőz. Ennek az az oka, hogy a gyerek ebben az életkorban már uralja a kezét (vagyis használni tudja, mint a sajátját), másrészt viszont az, hogy a fogzás megindul, és az ujjszopás csökkenti a fájdalmat, amit a duzzadt íny okoz. (ha már a fogzás szóba került, hadd jegyezzem meg: tévhit az, hogy az ujjszopás akadályozza a szabályos fognövekedést. Legfeljebb a maradandó fogsor egészséges fejlődését zavarja, de öt-hat-éves korra - mint látni fogjuk - a gyerekek már legfeljebb csak esténként, lefekvés után szopják egy kicsit az ujjukat.

Egészségesen fejlődő gyereknél az ujjszopás mértéke egyéves kor után fokozatosan csökken. Ez a szorosan összefügg azzal, hogy a gyerekben megnő a tárgyakkal való foglalkozás, a manipuláció iránti kedv, és ezzel magyarázható, hogy az ujjszopást többre tartom, mint a mértékkel való cumizást. Manipulálni és cumizni ugyanis lehetséges együtt (bár a cumi, mint írtam, csökkenti az érdeklődést, sok gyereket láttam már úgy foglalkozni a körülöttünk levő tárgyakkal, hogy közben szájukban ott volt a cumi), de egyszerre manipulálni és ujjat szopni lehetetlen: a gyereknek döntenie kell, hogy a szájába veszi-e a kezét vagy a tárgyakért nyúl vele, és az egészségesen fejlődő gyereknél a döntés kimenetele nem kétséges.
Mit jelent az, hogy egyéves kor után csökken az ujjszopás mértéke? Azt, hogy két-hároméves korra a gyerek már csak akkor szopja a hüvelykujját (általában ez a "kiválasztott" ujj), ha stesszhelyzetben van vagy ha álmos. Nagyon sok szülőnél figyeltem meg (magamon is), hogy ha estefelé a gyerek bekapja az ujját, azonnal viszi őt lefektetni: nem férhet hozzá kétség, hogy álmos, aludni szeretne. Az elválasztásról írva említettem, hogy szinte minden embernek szüksége van valamilyen eszközre vagy technikára annak a nyugalmi (relaxációs) állapotnak a megteremtéséhez, amely az elalvás előfeltétele. A gyermeknél ez a technika legtöbbször az ujjszopás.
A szülő tehát ne essék kétségbe, és ne szóljon gyermekére, ha azt tapasztalja, hogy a gyerek ilyen relaxációs technikaként alkalmazza az ujjszopást; nem kóros ez, és nincs benne semmi veszedelmes még akkor sem, ha esetenként öt-hatéves korban (sőt, néha még későbben) is jelentkezik. Más a helyzet, ha a gyerek rendszeresen, napközben is szopja az ujját. Ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy a gyerek számára riasztó vagy ellenszenves valóság elől menekül, és a jól bevált relaxációs technika segítségével kábítja magát; ez pedig érzelmi és intellektuális fejlődése szempontjából egyaránt kedvezőtlen. A leszoktatás szabályai ugyanazok, mint a cumi esetében. A legfontosabb: megtalálni és megszüntetni azokat a - legtöbbször érzelmi kielégületlenségből származó - okokat, amelyek a külvilágtól való elfordulást és a rendszeres ujjszopáshoz való menekülést előidézték.
A kérdés tehát: cumit adjunk a gyereknek vagy engedjük az ujját szopni? Mindkét viselkedésformának vannak előnyei és hátrányai a másikhoz viszonyítva. Az ujjszopás előnye az, hogy kétéves kor körül, amikor a gyermeknek döntenie kell, hogy játszik-e a kezével vagy a szájához viszi, valószínűbben marad el, mint a cumizás - hiszen cumival a szájában akár játszani is lehet! A cumizás előnye viszont az, hogy a korábban említett szórványos fennmaradás esetén (tehát amikor a fáradt vagy beteg kisiskolás visszatér a csecsemőkori viselkedésformához) a cumizásról könnyebb lemondani, mint az ujjszopásról. Vizsgálatok jelzik, hogy amennyiben az öt-hatéves gyermek úgy dönt: abbahagyja a cumizást, ez a szülő segítségével különösebb pszichológiai következmények nélkül megvalósítható.
Az ujjszopásról sokkal nehezebb lemondani, hiszen a csábító kéz ott fekszik előtte a párnán! (Sok szülő valamilyen undort keltő vagy csípős anyaggal keni be a gyermek hüvelykujját, ezt azonban semmiképpen sem javaslom), a vágyott tevékenységhez mindössze egy mozdulat szükséges. A fentiek alapján azonban a kérdés semmiképpen sem alaptalan: miért kell kényszerítenünk a gyermeket arra, hogy hagyja abba az esti ujjszopást - vagy cumizást -, amikor ez nem kóros viselkedésmód és semmiféle káros következménye nincs? Amikor sor kerül az első több napos iskolai kirándulásra vagy nyári táborra, ahol hozzá hasonló társaival kell egy helyiségben aludnia, úgyis abbahagyja az ujjszopást, hiszen osztálytársai, barátai előtt szégyelli "gyermeteg" szokását."
Forrás: Ransburg Jenő Szülők könyve, 144-146. o.

Ha tetszett a cikk és kíváncsi vagy a folytatásra, iratkozz fel a blogértesítőre FENT, illetve like-old a MAMASuli facebook oldalát!
Hamarosan további cumiszakirodalommal jelentkezem!

2015. május 15., péntek

Cumiszakirodalom kommentár nélkül 3. / Ranschburg Jenő

Dr. Ranschburg Jenő

SZÜLŐK KÖNYVE

Hétköznapok az első három évben
A cumi

"Bevallom, hosszú évekig megrögzött ellensége voltam a gumicuminak. Sok szülő kérdezte már tőlem, hogyan szoktathatná le másfél- kétesztendős gyermekét a cumizásról: "Mindent megpróbáltam már, de a gyerek kétségbeesetten ragaszkodik hozzá" - mondták a mamák, szinte egybehangzóan. Ilyenkor soha nem tudtam megtagadni magamtól ezt a - kicsit talán kárörvendő - mondatot: - Nem kellett volna rászoktatni a gyereket, most nem lenne semmi gond. - Tudom, hogy ennek a tanácsnak akkor már semmi értelme sem volt, de azért - lehet, hogy csak magamat mentettem? - nem éreztem puszta rosszmájúságnak: a következő gyereknél még hasznát veheti a szülő - gondoltam.
Ma inkább úgy gondolom: a cumi semmivel sem rosszabb (vagy semmivel sem jobb) más lehetőségeknél, melyek a fáradt, kimerült - vagy éppen túlságosan is izgatott - gyermek nyugalmát szolgálják. Az alábbiakban megpróbálom megmagyarázni, miért haragudtam a cumira, és miért változott meg a véleményem.

Említettem már, hogy a csecsemőkorban a száj a gyerek vezető érzékszerve (a pszichológiában orális periódusnak nevezik ezt az időszakot), a szopóreflex bármikor felébreszthető, és kielégítésre vár. Éppen ezért a cumi könnyen válhat a csecsemő kábítószerének egyikévé: ha a gyerek sír, hangos, nyugtalan, a szülőnek nem kell keresnie a keserűség okát, egyszerűen a gyerek szájába nyomja a cumit, és ezzel valóban sikerül elhallgattatnia őt. Mi sem természetesebb annál, hogy a csecsemő gyorsan rászokik, hiszen a cumi felébreszt és nyomban ki is elégít egyfajta szükségletet, ami némiképpen enyhíti azt a hiányt, amit egy másik szükséglet (ami a gyerek nyugtalanságát, sírását kiváltotta) kielégítetlensége okoz. A szülőnek - bár tudom, hogy időnként ez egyáltalán nem könnyű dolog - meg kell keresnie a sírás, nyugtalanság okát, és az ok megszüntetésével kell megbékítenie a gyermekét. Meg kell néznie, nem éhes-e, nincsenek-e fájdalmai (például a pelenkatartalom csípése vagy a guminadrág szorítása gyakran okoz fájdalmat a gyereknek), nem vágyik-e anyja ölébe - mindezt ideig-óráig helyettesíthetjük cumival, de ezzel rosszat teszünk. Véleményem szerint a szülő, amikor gondolkodás nélkül síró gyermeke szájába teszi a cumit, hasonló hibát követ el, mint az orvos, aki azonnal morfiumot ír fel a fájdalomra panaszkodó betegének; ezzel a tünetet megszünteti ugyan, de a betegséget nem gyógyítja meg! A hasonlatot tovább is vihetjük: ha a gyerek rászokott a cumira, éppen olyan nehéz leszokni róla, mint bármilyen más kábítószerről. (Ráadásul a cumi a gyerek szopóreflexét is megzavarhatja - hiszen egészen más szívási technikát kell alkalmaznia, mint a mellből szopás esetében -, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerek kevesebbet eszik, sőt az anya tejelválasztása megcsappanásához is.)
A leszoktatás során a szülő nem vonhatja meg egyik pillanatról a másikra a cumit gyermekétől (és különösképpen nem szabad a cumi szopókáját szappannal vagy más, undort keltő anyaggal bevonni abból a célból, hogy a gyereknek elmenjen a kedve a cumizástól), hanem lassan, fokozatosan kell azt megtennie a gyerek figyelmének elterelésére, érdeklődésének más eszközökkel való felkeltésére törekedve.
Pszichológiai vizsgálatok igazolják (amit egyébként minden, gyermekére figyelő szülő is észrevesz), hogy a cumi hatására a csecsemő "befelé fordul", vagyis érdeklődése cumizás közben határozottan csökken a külvilág iránt.
A mértéktelenül cumizó csecsemők intellektuális, értelmi fejlődése tehát lassúbb, mint azoké, akik nem használják ezt a "kábítószert". Bizonyára felfigyeltek az előző mondatban szereplő "mértéktelenül" szóra. Hát igen, mértékkel kell alkalmazni a cumit, ami adott esetben azt jelenti, hogy a szülő nem békecsináló csodaszerként használja, hanem csak meghatározott helyzetekben (például, ha nehezen alszik el, semmiképpen sem lehet megnyugtatni, beteg vagy éppen kórházban kell hagyni őt), és emellett - a harmonikus szülő-gyermek kapcsolatot is beleértve - igyekszik kielégíteni a csecsemő biológiai szükségleteit. Persze ha a szülő valóban törekszik a mérték betartására, sokkal egyszerűbb, és szerintem hasznosabb is, ha az egész kérdést gyermekére bízza, aki orális igényeinek betöltésére - cumi hiányában - feltétlenül megtalálja az ujját..."

Forrás: Ransburg Jenő Szülők könyve, 142-144. o.

Ha tetszett a cikk és kíváncsi vagy a folytatásra, iratkozz fel a blogértesítőre FENT, illetve like-old a MAMASuli facebook oldalát!
Hamarosan további cumiszakirodalommal jelentkezem!