PÓTOLHATATLAN ÉRTÉK VAGY A GYEREKEID SZÁMÁRA!
EZT SOHA NE FELEDD!

Kéred az e-magazint? Ide írd az e-mail címed:

2015. május 17., vasárnap

Cumiszakirodalom kommentár nélkül 4. / Ranschburg Jenő

Dr. Ranschburg Jenő

SZÜLŐK KÖNYVE

Hétköznapok az első három évben
Az ujjszopás
"Régen a pszichológia az ujjszopást az "orális kielégületlenség" jeleként értelmezte, és ideges tünetként tartotta számon. Ma már tudjuk, hogy ez nem egészen így van. Körülbelül három és tizennégy hónapos kor között szinte minden gyermek átesik egy ujjszopási perióduson, ami a fejlődés egészséges, normális tünete. Amikor anyja lefekteti néhány hetes csecsemőjét, és a gyermek keze véletlenül a saját szájához ér, a szopóreflex azonnal működésbe lép. De - talán emlékeznek még arra, amit az énfejlődésről írtam - a csecsemőnek fogalma sincs róla, hogy a saját ujját szopja! A gyermek általában három hónapos, amikor felfedezi a kezét. Kezdetben komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ezt az "izgalmas dolgot" megőrizze a látóterében, de ez még nem mindig sikerül: keze kicsúszik a látóteréből, és ezzel számára elveszett - nem is keresi tovább. De már ebben az időszakban megfigyelhetjük, hogy - ha keze éppen a látótérben van - megpróbálja szájába venni az ujját, és ha véletlenül sikerül, nyugodt elégedettséggel szopja is. (Bevallom, feleségem is, én is, mindig segítettünk három hónapos gyermekünknek, hogy érszrevettük, hogy szeretné a szájához vinni az ujját, de sehogyan sem sikerült neki.) Az ujjszopás általában hat-nyolc hónapos korban tetőz. Ennek az az oka, hogy a gyerek ebben az életkorban már uralja a kezét (vagyis használni tudja, mint a sajátját), másrészt viszont az, hogy a fogzás megindul, és az ujjszopás csökkenti a fájdalmat, amit a duzzadt íny okoz. (ha már a fogzás szóba került, hadd jegyezzem meg: tévhit az, hogy az ujjszopás akadályozza a szabályos fognövekedést. Legfeljebb a maradandó fogsor egészséges fejlődését zavarja, de öt-hat-éves korra - mint látni fogjuk - a gyerekek már legfeljebb csak esténként, lefekvés után szopják egy kicsit az ujjukat.

Egészségesen fejlődő gyereknél az ujjszopás mértéke egyéves kor után fokozatosan csökken. Ez a szorosan összefügg azzal, hogy a gyerekben megnő a tárgyakkal való foglalkozás, a manipuláció iránti kedv, és ezzel magyarázható, hogy az ujjszopást többre tartom, mint a mértékkel való cumizást. Manipulálni és cumizni ugyanis lehetséges együtt (bár a cumi, mint írtam, csökkenti az érdeklődést, sok gyereket láttam már úgy foglalkozni a körülöttünk levő tárgyakkal, hogy közben szájukban ott volt a cumi), de egyszerre manipulálni és ujjat szopni lehetetlen: a gyereknek döntenie kell, hogy a szájába veszi-e a kezét vagy a tárgyakért nyúl vele, és az egészségesen fejlődő gyereknél a döntés kimenetele nem kétséges.
Mit jelent az, hogy egyéves kor után csökken az ujjszopás mértéke? Azt, hogy két-hároméves korra a gyerek már csak akkor szopja a hüvelykujját (általában ez a "kiválasztott" ujj), ha stesszhelyzetben van vagy ha álmos. Nagyon sok szülőnél figyeltem meg (magamon is), hogy ha estefelé a gyerek bekapja az ujját, azonnal viszi őt lefektetni: nem férhet hozzá kétség, hogy álmos, aludni szeretne. Az elválasztásról írva említettem, hogy szinte minden embernek szüksége van valamilyen eszközre vagy technikára annak a nyugalmi (relaxációs) állapotnak a megteremtéséhez, amely az elalvás előfeltétele. A gyermeknél ez a technika legtöbbször az ujjszopás.
A szülő tehát ne essék kétségbe, és ne szóljon gyermekére, ha azt tapasztalja, hogy a gyerek ilyen relaxációs technikaként alkalmazza az ujjszopást; nem kóros ez, és nincs benne semmi veszedelmes még akkor sem, ha esetenként öt-hatéves korban (sőt, néha még későbben) is jelentkezik. Más a helyzet, ha a gyerek rendszeresen, napközben is szopja az ujját. Ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy a gyerek számára riasztó vagy ellenszenves valóság elől menekül, és a jól bevált relaxációs technika segítségével kábítja magát; ez pedig érzelmi és intellektuális fejlődése szempontjából egyaránt kedvezőtlen. A leszoktatás szabályai ugyanazok, mint a cumi esetében. A legfontosabb: megtalálni és megszüntetni azokat a - legtöbbször érzelmi kielégületlenségből származó - okokat, amelyek a külvilágtól való elfordulást és a rendszeres ujjszopáshoz való menekülést előidézték.
A kérdés tehát: cumit adjunk a gyereknek vagy engedjük az ujját szopni? Mindkét viselkedésformának vannak előnyei és hátrányai a másikhoz viszonyítva. Az ujjszopás előnye az, hogy kétéves kor körül, amikor a gyermeknek döntenie kell, hogy játszik-e a kezével vagy a szájához viszi, valószínűbben marad el, mint a cumizás - hiszen cumival a szájában akár játszani is lehet! A cumizás előnye viszont az, hogy a korábban említett szórványos fennmaradás esetén (tehát amikor a fáradt vagy beteg kisiskolás visszatér a csecsemőkori viselkedésformához) a cumizásról könnyebb lemondani, mint az ujjszopásról. Vizsgálatok jelzik, hogy amennyiben az öt-hatéves gyermek úgy dönt: abbahagyja a cumizást, ez a szülő segítségével különösebb pszichológiai következmények nélkül megvalósítható.
Az ujjszopásról sokkal nehezebb lemondani, hiszen a csábító kéz ott fekszik előtte a párnán! (Sok szülő valamilyen undort keltő vagy csípős anyaggal keni be a gyermek hüvelykujját, ezt azonban semmiképpen sem javaslom), a vágyott tevékenységhez mindössze egy mozdulat szükséges. A fentiek alapján azonban a kérdés semmiképpen sem alaptalan: miért kell kényszerítenünk a gyermeket arra, hogy hagyja abba az esti ujjszopást - vagy cumizást -, amikor ez nem kóros viselkedésmód és semmiféle káros következménye nincs? Amikor sor kerül az első több napos iskolai kirándulásra vagy nyári táborra, ahol hozzá hasonló társaival kell egy helyiségben aludnia, úgyis abbahagyja az ujjszopást, hiszen osztálytársai, barátai előtt szégyelli "gyermeteg" szokását."
Forrás: Ransburg Jenő Szülők könyve, 144-146. o.

Ha tetszett a cikk és kíváncsi vagy a folytatásra, iratkozz fel a blogértesítőre FENT, illetve like-old a MAMASuli facebook oldalát!
Hamarosan további cumiszakirodalommal jelentkezem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése