PÓTOLHATATLAN ÉRTÉK VAGY A GYEREKEID SZÁMÁRA!
EZT SOHA NE FELEDD!

2011. február 28., hétfő

Kezdődik

A szülés előtt körülbelül 30 órával.

Ábránd

Elnyúlok a díványon és ábrándozva bámulom a szürke eget. Hasamat simogatva, becézgetve azon töprengek, vajon mikor érkezik. Nem szeretném, ha későn jönne, már csak egy hét van a kiírt időpontig. Bevallom, kicsit izgulok, de már várom is a nagy pillanatot, amikor karomba foghatom, megcsókolhatom...
Egy barátnőm azt javasolta, beszéljem meg vele, mikor jöjjön. Hát lássuk csak...
"Kedves, egyetlen pici babám, mikor szeretnél világra jönni? A bölcsőd készen áll, még picit illatozik ugyan a méhviasztól, de nem vészes. Még néhány babaruhát el kellene rendezzek, de megoldható. Szóval picinyem, rajtad áll, ez a szép új világ vár már téged, csak a te döntésed, mikor állsz készen az érkezésre, mi szeretettel fogadunk...!"

Napkitörés

A napkitörések egyre hevesebben izzottak a februári éjszakában. A híradó is bemondta, de eme különös természeti jelenséget kevesen észlelték a Földön élő emberek közül. Ám ott bent a mélyben egy piciny magzat megmozdult... Úgy mesélik, azon az éjszakán sok gyermek jött a világra.




Aznap este furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Mintha... mintha valami mocorogna odabent, de valahogy nem a megszokott módon. Valami furcsa kis fájdalom settenkedett a pocakom körül. Valami, amit eddig még nem éreztem. Talán ez már az lenne? Annyi furcsát érez az ember lánya a terhesség alatt... De ez mégis olyan... Lehetséges lenne? Éppen vacsoráztunk, amikor elég szelíden, de határozottan újra éreztem. Pár másodperc és elmúlt.
 - Te, figyelj csak! - mondtam a férjemnek - Lehet, hogy... szóval, izé... ma este...

2011. február 11., péntek

Amikor én még kislány voltam...

A szülés előtti napon.

Hajdanán, még kislány korunkban, az egyik barátnőm kijelentette, hogy ő bizony soha nem fog gyereket szülni, mert az rettentően fájdalmas. Akkor kinevettem, hogy ugyan már, ez butaság. Fáj, fáj, biztos fáj, de csak ki lehet bírni, hiszen, ha annyira fájna, senki nem akarna szülni. És az anyukám szerint, úgyis rögtön elfelejted az egészet, amint kezedbe foghatod a kis jövevényt. Amint megpillantod a babát, amint a szemébe nézel, minden fájdalom elszáll, mintha elfújták volna, kipukkan, mint a buborék. És különben is, ez a természet rendje, biztosan úgy van kitalálva, hogy működjön.
Ó, mekkora nagy volt a szám! Most bezzeg, mikor a hasam már akkorára dagadt, mint egy jól megtermett görögdinnye és a gólya már maholnap kopogtatni fog, most már nem vagyok ilyen nagylegény. Most már remegve hallgatom más anyukák szüléstörténeteit és igyekszem bízni a Gondviselésben, hogy valahogy talán mégiscsak megúszom a dolgot élve.

Van aki, azt mondta, hogy ne féljek tőle, szülni hatalmas élmény, míg más azt mondta, hogy ő nem számított rá, hogy ennyire nehéz lesz. Sötéten a szemembe nézett és nagy komolyan, mint aki valami titkot ad át, odasúgta: Nagyon kemény, készülj fel mindenre! Megint egy másik anyuka, állítása szerint, bevállalna bármennyi szülést, ő szeret szülni, csak a terhességet ne kelljen végigszenvednie, az olyan hosszú és macerás. Hallottam anyukát, aki fájdalom nélkül szült, épp csak kipottyantotta a gyereket, míg más élet és halál között, kiabálva könyörgött a császármetszésért a mellette tétován álló férjének. Majd bejött az orvos és derűsen azt mondta, ó kedves uram, nem is gondolná az anyukákban mennyi rejtett tartalék van, nyomjon kedves, anyuka. És vannak olyanok is, akik több év távlatában sem képesek róla beszélni.

Felrémlettek pár éve a tévében látott képek is. Valami őrült riporternő képes volt a szülőszobán felvételeket készíteni az éppen vajúdó anyákról. Közelített a kamera, premier plán láthattuk egy élete fénykorában lévő csinos nőnek, hogyan torzul el a kíntól az arca, végül pedig felmutattak egy vértől maszatos ordító egeret. A riporternő vigyorgott, mint a tejbetök - ez egy csoda. Elborzadva néztem, mint egy horrorfilmet, azon gondolkodva, vajon a születésszabályozás volt-e a műsorral a céljuk. Mert biztos, hogy nem egy fiatalnak vették el jó időre a kedvét a családalapítástól.
El is hessegettem a sötét képeket és inkább az álmaimra gondoltam. Az elmúlt napokban sokszor álmodtam a szülésről. Különösek voltak, de mégsem rémisztőek, inkább megnyugtattak, hogy nem is annyira a fájdalom, mint valami hatalmas, ismeretlen erő járta át majd a testemet.
Vártam is, de féltem is tőle. Féltem, hogy nem bírom majd, amit ki kellene bírnom, hogy nem fogom tudni teljesíteni ezt a nagy feladatot, féltem, hogy kevés leszek hozzá...

Ám azon a furcsa csütörtöki napon már nem féltem többé. Tudtam, hogy Isten kézében vagyok és hamarosan gyermeket fogok szülni.