A szülés előtti napon.
Ó, mekkora nagy volt a szám! Most bezzeg, mikor a hasam már akkorára dagadt, mint egy jól megtermett görögdinnye és a gólya már maholnap kopogtatni fog, most már nem vagyok ilyen nagylegény. Most már remegve hallgatom más anyukák szüléstörténeteit és igyekszem bízni a Gondviselésben, hogy valahogy talán mégiscsak megúszom a dolgot élve.
Van aki, azt mondta, hogy ne féljek tőle, szülni hatalmas élmény, míg más azt mondta, hogy ő nem számított rá, hogy ennyire nehéz lesz. Sötéten a szemembe nézett és nagy komolyan, mint aki valami titkot ad át, odasúgta: Nagyon kemény, készülj fel mindenre! Megint egy másik anyuka, állítása szerint, bevállalna bármennyi szülést, ő szeret szülni, csak a terhességet ne kelljen végigszenvednie, az olyan hosszú és macerás. Hallottam anyukát, aki fájdalom nélkül szült, épp csak kipottyantotta a gyereket, míg más élet és halál között, kiabálva könyörgött a császármetszésért a mellette tétován álló férjének. Majd bejött az orvos és derűsen azt mondta, ó kedves uram, nem is gondolná az anyukákban mennyi rejtett tartalék van, nyomjon kedves, anyuka. És vannak olyanok is, akik több év távlatában sem képesek róla beszélni.
Felrémlettek pár éve a tévében látott képek is. Valami őrült riporternő képes volt a szülőszobán felvételeket készíteni az éppen vajúdó anyákról. Közelített a kamera, premier plán láthattuk egy élete fénykorában lévő csinos nőnek, hogyan torzul el a kíntól az arca, végül pedig felmutattak egy vértől maszatos ordító egeret. A riporternő vigyorgott, mint a tejbetök - ez egy csoda. Elborzadva néztem, mint egy horrorfilmet, azon gondolkodva, vajon a születésszabályozás volt-e a műsorral a céljuk. Mert biztos, hogy nem egy fiatalnak vették el jó időre a kedvét a családalapítástól.
El is hessegettem a sötét képeket és inkább az álmaimra gondoltam. Az elmúlt napokban sokszor álmodtam a szülésről. Különösek voltak, de mégsem rémisztőek, inkább megnyugtattak, hogy nem is annyira a fájdalom, mint valami hatalmas, ismeretlen erő járta át majd a testemet.
Vártam is, de féltem is tőle. Féltem, hogy nem bírom majd, amit ki kellene bírnom, hogy nem fogom tudni teljesíteni ezt a nagy feladatot, féltem, hogy kevés leszek hozzá...
Ám azon a furcsa csütörtöki napon már nem féltem többé. Tudtam, hogy Isten kézében vagyok és hamarosan gyermeket fogok szülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése