Hét ágra süt a nap. Fényben fürdenek a kertváros téli napok alatt megfáradt szürke utcái. Még csípős a levegő, a tél itt ragadt utolsó katonái a széllel szövetkezve csipkedik az ember arcát. De ez már nem az a januári hideg, ez már nem az a februári szél. A nap sugarai csak úgy ontják magukból a meleget, rügyeket bontogatnak a szürke ágakon, ibolyát, hóvirágot keresnek a bokrok tövében. A fűtött otthonaikból előcsalogatott emberek is kiskabátban, szinte szökdécselve járnak-kelnek az utcán.
Piros, takaros kis babakocsijának fekete fém váza csillog-villog a napfényben. A vadonatúj kerekek, amik a mai napon érték először az út porát vidáman pörögnek az aszfalton. A lány délcegen kihúzza magát, ruganyos léptekkel tolja maga előtt a kocsit. Szinte siklik a föld fölött, ahogy elhalad az ébredező gyümölcsös kerteknél. Arcán büszkeség. Tekintete üdvözült mosollyal a távolba réved, szemében elkövetkezendő önfeledt séták és kirándulások képe tükröződik. Végig az utcán, ahol halad, visszamosolyognak rá a rügyek, fűszálak integetnek. Amerre jár, a világ élénk színekbe borul. Ajkáról picinyke dallam emelkedik a fák koronája fölé és bátran hirdeti az ég madarainak a tavasz beköszöntét:
"Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltűnik a szél.
Zsákban Benedek hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog aki él."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése